1-2-3 Hansaplast sebgyógyító termékek – Hansaplast Sebgyógyító kenőcs
Sebgyógyulás
Megtudhatja, hogyan segítheti a seb gyors, biztonságos gyógyulását és hogyan csökkentheti a heg kialakulásának kockázatát
Egyre több a teendőnk, életünk egyre zsúfoltabb, és néha úgy érezzük, állandó rohanásban vagyunk, hogy teljesteni tudjuk a feladatainkat. Azonban a mindennapos apró sérülések – például egy kis vágás az ujjunkon, amit egy papír éle ejtett, vagy a főzés közben szerzett parányi égési seb –  lelassíthatnak bennünket, és arra késztethetnek, hogy figyeljünk magunkra. Hogyan segítheti elő bőre gyorsabb és biztonságosabb gyógyulását, hogy mielőbb folytatni tudja megszokott életét? Ha megsérülünk, rendszerint arra számtunk, hogy a seb gyorsan és nyom nélkül begyógyul. Azonban a sebgyógyulás összetett folyamat, melyet sok tényező megzavarhat, és a seb gyógyulása elhúzódhat. Tudjon meg többet a sebgyógyulást kísérő különféle jelekről és arról, hogyan segítheti a sebek gyors és biztonságos gyógyulását úgy, hogy a heg kialakulásának kockázata is csökkenjen.

Ismerje meg a sebgyógyulás fázisait

A sebgyógyulás összetett folyamat, mely 4 szakaszra osztható

Illustration about blood clotting
Véralvadás: Amikor megsérülünk, a véralvadás biztosítja a seb ideiglenes lezárását.
Illustration about exudation and inflammation
Váladékozás és gyulladás: A sebben és a környező területen levő erek kitágulnak és a vérsejtek átvándorolnak a sérült szövetbe. 
Illustration about proliferation and granulation
Sarjadás és granuláció: Új sejtek képződnek, és a sérült szövet helyét „granulációs” szövet veszi át.
Illustration about epithelialization
Hámosodás és regeneráció: Az újonnan kialakult vérerek biztosítják a megfelelő oxigén- és tápanyagellátást. A granulációs szövet kitölti a sebet.
Ezeket a fázisokat követi az érés, melynek során a hegszövet újraszerveződik.
Vissza az oldal tetejére

Hogyan lehet felgyorsítani a sebgyógyulást?

1. Tisztítás

 

Az optimális gyógyulás első fontos lépése, hogy gondoskodjunk a seb kitisztításáról és fertőtlenítéséről. A fertőzések megelőzésének érdekében Hansaplast Sebspray-vel tisztítsa meg a sebet a szennyeződéstől, a baktériumoktól és a látható részecskéktől.

Women is spraying Hansaplast Wound Spray on kid’s knee

2. Védelem

 

A második lépés a seb védelme a szennyeződéstől és a baktériumoktól a zavartalan gyógyulás érdekében. Fedje le a sebet Hansaplast sebtapasszal, steril sebkötözővel vagy védőpárnával.

Women is putting Hansaplast plaster on kid’s knee

3. Gyógyulás

 

Kutatások bizonyítják, hogy nedves környezetben a sejtek gyorsabban növekednek, osztódnak és vándorolnak, és ez optimálisabbá teszi a sebgyógyulás folyamatát. A gyógyulás során a nedves környezet gátolja az új szövet kialakulását akadályozó var képződését. Ez segít csökkenteni a heg kialakulásának kockázatát, így a gyógyult seb esztétikusabb lesz.

Women is applying Hansaplast Wound Healing Ointment on kid’s knee

Vissza az oldal tetejére

Hogyan segíti a Hansaplast Sebgyógyító kenőcs a természetes sebgyógyulás folyamatát?

A sebgyógyulás segítésére és felgyorsítására alkalmazza naponta a Hansaplast Sebgyógyító kenőcsöt, amíg a seb teljesen be nem gyógyul, és szükség szerint fedje le a sérült területet Hansaplast sebtapasszal, steril sebkötözővel vagy védőpárnával. A kenőcs védőréteget képez a seb felszínén és ezáltal ideális nedves környezetet teremt, mely akár kétszeresére növelheti a gyógyulás gyorsaságát és csökkenti a hegesedést. Egy klinikai vizsgálatban, mely a Horzsolásos sebmodellt alkalmazta, a Hansaplast Sebgyógyító kenőccsel kezelt sebek bizonyíthatóan gyorsabban és jobb kozmetikai eredménnyel gyógyultak, mint a kezeletlen sebek*.
Hansaplast Wound Healing Ointment
Vissza az oldal tetejére

A Hansaplast Gyógyulásgyorsító sebtapaszok előnyei

A Hansaplast Gyógyulásgyorsító sebtapaszok fejlett technológián alapulnak és optimális, nedves környezetet biztosítanak a sebgyógyuláshoz, mivel szabályozzák a seb nedvességszintjét és hőmérsékletét. Mindenfajta kisebb seb fedésére alkalmazhatók, akár kisebb műtéti sebekre is.
Hansaplast Fast Healing Plaster
*W. Wigger-Alberti, et al. Assessment of local tolerability and wound healing efficacy of a novel wound healing ointment. An intra-individual comparison of four different regimes in an abrasive wound model. Submitted for publication. EWMA Conference (European Wound Management Association), May 2018

Vissza az oldal tetejére

Mindig forduljon orvoshoz, ha a seb mély, erősen vérzik vagy a gyulladás jeleit mutatja, például kipirosodik, megduzzad vagy meleg lesz.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy – bár ezt a tájékoztatót nagy gondossággal állítottuk össze – tippjeink és tanácsaink semmiképpen nem helyettesíthetik az orvosi tanácsadást és kezelést. Ha egészségügyi gondja van, vagy nem biztos abban, hogy fennáll-e ilyen, forduljon orvoshoz és kövesse az orvosi tanácsokat, függetlenül attól, hogy milyen információkat szerzett erről a weboldalról. Mindig gondosan olvassa el és kövesse a termékeinkhez mellékelt használati útmutatót vagy tájékoztatót.

A termékeinkkel kapcsolatos további információért, kérjük, írjon a következő e-mail címre: Hansaplast@Beiersdorf.com.